Csak ül a sziklán, egymagában.
Sírva vonyít az éjszakában.
Párját hívja keservesen,
De az már...régen nincsen.
Egy vadász lőtte ki rég,
Mikor ifjú volt az még.
Azóta csak egyre várja,
Se nappala, se éjszakája.
Azóta is hűen várja,
Bár az vissza nem tér soha.
Másik társat ő nem keres,
Magányában sírva reszket.
Mióta párja lelkét kilehelé,
Száll fel bús dala az ég felé.
A vén ordas nem vágyik már másra,
Csak, hogy párjával az örök vadászmezőt járja. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sziasztok!